Mivel Ákos lassan már 10 hónapos, felmerült benne a kérdés, hogy hogyan tovább kistesó ügyben. Most nagyjából ideje is van, hiszen ha gyorsan akarnánk kistesót, akkor hamarosan ráállhatnánk a projectre. Szívem szerint és ha lehetne várni, én várnék legalább addig még Ákos 3-4 éves lesz, utána babáznék újra. Biztosan rosszul gondolom - és erre a kis korkülönbséges tesók a példák - de én úgy érzem, hogy nem tudnék mindent megadni egy picinek és egy kicsinek egyszerre. Ebben bent van egy nagy fokú önzés is, nem szeretnék túl sok hajszálat veszíteni két gyerekes anyukaként. :)
De én sajna csak egyik fél vagyok, Norbi nélkül elég nehézkes -illetve később problémás >ördögivigyor<- lenne gyereket akarni. Ő viszont nem akar. Igazság szerint úgy érzem, ha lett volna más alternatíva, akkor Ákost sem akarta volna már. Illetve nem is Ákost nem, hanem úgy egyáltalán kicsi babát, sok nyűgöt nem. Kissé magam alatt vagyok, újabb probléma kör amin megint rágódhatok... Beszélgetni nem lehet róla, mert a Kedves nem hajlandó, kompromisszum pláne nincs, ha erőltetem, én vagyok akaratos és követelőző. Tudjátok mit?! Lehet benne valami. Időnként úgy érzem, hogy örök problémagyár vagyok, mindig van valami új örlődnivaló a nap alatt. Korábban a teherbeesés volt a gond. Aki tudja, tudja milyen sok könny és küszködés az amikor nem sikerül és minden hónap egy kudarc, amitől az ember egyre szarabbul érzi magát. Most viszont megvan az áhított gyerek, soha ilyen boldog még nem voltam, mégis mindig van min szomorkodni. Tegnap a pénzen, ma a kistesón.
Na de amit akartam igazából írni: érvek a kistesó mellett-ellen most és/vagy később. Félretéve, hogy apa nem akarja sem most, sem később.
MOST
Mellette:- megvan minden cuccunk ami kellhet neki, így a pelenkán kívül semmire nem kell egy ideig költeni
- ha teherbe tudnék esni most, közel azonos pénzt kapnék, mint Ákossal
- talán a szülés közelsége miatt nem alakult ki újra a PCOS és könnyebben tudnék pocakosodni
- kicsi lenne a korkülönbség a gyerekek közt, később jól el tudnának játszani egymással
- benne vagyunk a ritmusban, egy kicsi baba gyökeresen nem forgatná fel az életünket
- apa nem lenne idősebb az évek során (nálam ez nem téma, még messzebb vagyok a 30-tól, mint közelebb)
- Ákos itthon maradhatna velem az ovi kezdetéig és nem kellene 2 évesen bölcsibe mennie
- nem kellene 1 évet dolgoznom, hogy kaphassam az anyasági járandóságokat a kistesóval
Ellene:
- újabb életre szóló anyagi elkötelezettséget vállalnánk, ami miatt sok dologról le kellene ismét mondani
- nem terveztem kis korkülönbséget a gyerekek között
- Kata jövőre nyolcadikos lesz, két év múlva középiskolás, ami elég kemény pénzeket fog nekünk is jelenteni
KÉSŐBB
Mellette:- így érezném jól magam, ha Ákosra is a megfelelő időt tudnám rászánni és majd a kistesóra is
- Ákos már nem lenne picike, ami több szempontból sem lenne hátrány
- vissza tudnék menni dolgozni, ami a munkahelyem megtartása, és én "felnőtt" életem szempontjából sem lenne rossz
- anyagilag kicsit össze tudnánk ismét szedni magunkat ha dolgoznék
Ellene:
- apa lassan inkább 50-es apuka lenne, mint 40-es :(((
- a most használható cuccainkon illene továbbadni, mert később esetleg tönkremehetnek az állásban, vagy más lesz a divat, stb.
- kiesünk a kisbabás ritmusból, egy bébi megint minden borítana
- a PCOS visszajöhet és kezdődik a baba csinálás mizéria elölről
Ebből kellene valami kompromisszumosat összehozni. Mint látszik három sarkalati tényező van: a lóvé, Norbi kora és az én PCOS-em. Nekem kb. az jön le ebből, hogy vagy most gyorsan nekiugrunk a projectnek, hogy apuka fiatal apuka lehessen és ne kelljen küzdeni - talán- a PCO-val, viszont anyagilag továbbra is szarban lennénk még évekig. Vagy várunk, gyűjtögetünk, racionálisan fogjuk fel a helyzetünket, viszont Norbi egyre idősebb lesz, nekem meg ki tudja hogy sikerülne újra teherbe esni.
Még valami. Senkinek nincs igaza, sem nekem, sem neki. Nekem azért nem, mert egy ilyen életreszóló dolgot nem lehet senkire ráerőltetni, neki meg azért nem, mert egy ilyen más módon meg nem tapasztalható boldogságot nem szabad megtagadni senkitől.
(Egy utolsó apróbetűs gondolat. Nagyon apró betűs tényleg, de a mai nap nagy kérdése volt. Talán azért nem akar újabb elkötelezettséget, mert engem sem akar hosszú távra? Volt már ilyen a történelem során, nem is olyan régen és épp velünk esett meg, bár akkor még egy egészen más felállásban. Nem, nincs semmi rá utaló dolog, nincs érzelmi labilitás, hazugságok, stb., de nekem kell a legjobban tudni, hogy amég a másik fél nem gyanakszik, addig évekig lehet a bebukás nélkül kapcsolatban lenni valaki mással. Norbi aranyköpése, hogy mindig az igazsághoz legközelebbi hazugságot kell mondani és akkor nem keveredik bele az ember... és milyen igaz. No de hess, ez tényleg csak egy nagyon messzire mutató női konspirációs gondolat. Leírni mégis jó volt.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése