Az élet kapujában

Mostanság sokat gondolok ismét a szülésre-születésre.
Még nem volt pocakomban albérlő Ákos, amikor már érdekelt az alternatív szülés. Nehéz egy szóval leírni, hogy mi ez, nekem azt jelentette, hogy alternatívákat kerestem természetes, orvosi beavatkozás és irányítás nélküli születésre. Otthon szülés, holisztikus bábaság, sok néven nevezik még, minden irányvonalba egy kicsit belekóstoltam, aztán jól elvarázsolódtam. Ina May Gaskin: Útmutató a szüléshez könyve is egy véletlen folytán hozzám került és a könyvet olvasván végleg "úgy maradtam". Tudtam az igaz történetekből, hogy a születés egy CSODA, ami a világ legtermészetesebb dolga és a női test arra van kitalálva, hogy beteljesítse ezt a csodát. Tudtam azt is, hogy ez egy bármilyen racionális dolgon túl mutató erő, ami megvan bennünk és a szülés alatt szabadjára ereszthetjük.
Ha megvan a megfelelő környezet hozzá.
Aztán pocakos lettem, növekedett bennem a babám és az addig választott orvosomra egyre távolságtartóbban néztem, nem ő volt az aki hozzásegíthetett volna ehhez a csodához. Róla inkább a "majdénmegmondomhogykellszülni" kép illet és erre aztán végképp nem vágytam. A várandósság felénél orvost váltottam, egy fiatal ambiciózus fickóra, aki a kórházi szülésfelkészítő előadások során szimpatikussá vált mindkettőnk számára. Nem csalódtam. Megismert a kórház folyosóján is, tudta a kereszt nevem, hogy nagyjából mi van velem, pedig nem magánrendelésre jártam. Tudtam, hogy Ákos várható születéséhez közel (szeptember 6.) el fog menni szabadságra, de valahogy ez a dolog nem érdekelt. Ígérte, hogy lesz helyettese, ha ő épp nem lesz itthon és lett is. De nem volt rájuk szükségem.
Tudtam, hogy ebben a kórházban soha nem lehet olyan szülésem, mint amit Ina May leírt. Ez nem születésház, itt nem a bábák irányítják a szülést, van hierarchia, vannak szigorú szabályok és ha az orvos a feje tetejére áll, akkor sem tehet ezek ellen. Nem is álmodoztam róla, hogy a szülésznő majd adja nekem a homeós bogyókat, masszírozza a derekam, vagy forróvizes borogatást rak a hasamra. Meg volt minden hozzá, az összes cucc amitől kényelmesebb lehetett volna nekem, vittük magunkkal, csak a segítő személy nem. Nálunk nem szokás szülésznőt választani, ezért senki nem is tudott senkit ajánlani, nekem meg nem volt lelkierőm a sokból kiválasztani a megfelelőt. Norbit nem akartam ezzel terhelni, neki nem az volt ott a dolga, hogy engem nyektessen, pláne hogy nem is tudta hogy kellene. Ehelyett inkább eldöntöttem magamban, hogy bennem is megvan az erő és ha a fene fenét eszik is, akkor is meg fogom szépen szülni Ákost. A kórházban, villany fény mellett, a legkevésbé sem háborítatlanul, de akkor is meg fogom csinálni és kész. A kórházba menetel utáni negatív hullámok engem is elértek, vissza is lassították a fájásokat, de ember legyen a talpán, aki tud koncentrálni úgy az éjszaka közepén, hogy Katát még elszállítottuk a mamához, aztán nem engedtek minket be a szülőszobára. Az nagyon rossz volt, hogy kint kellett ácsorogunk a folyosón, mert egy másik mamát a babájával csaszira készítettek elő. Én hálóingben, és akkor épp eléggé hideg is volt. Azt hittem itt majd várnak minket, hiszen életet adni jöttünk egy embernek, ehelyett talán egy órát is küzdöttünk kint. A szülésznő aki előkészített, minden volt, csak kedves nem, az orvos pedig az volt ügyeletben, akit lecseréltem korábban, de rajta sem látszott, hogy egyáltalán emlékezne rám halványan is. Aztán jó sok idő után megkaptunk a szobánkat, én elvackoltam az ágy tetején és szerencsére ránk sem nézett senki reggelig. 1 ujjnyival mentünk be, 7 órára 4 ujjnyi lett. Jött a műszakváltás, és jött Gabi szülésznő is, aki velünk volt végig. Addigra vissza tudtam venni a fonalat, a fájás szünetekben mondogattam magamban, hogy "kinyílok, kiengedem ezt a babát" ahogy Ina Maytől tanultam, ittam amikor senki nem volt bent, szóval rendben voltunk. 7kor bekötöttek oxitocint, mert a gép és a kézi tapintás szerint sem voltak erősek a fájások, aztán utána lettek erős fájások. Gabi megmutatta azt a légzéstechnikát, amiért valószínű örök életemben hálás leszek neki, nem tudtam volna úgy végigcsinálni, ahogy akartam, ha ezt nem osztja meg velem. Ekkor már lepattant rólam az a negatív áramlat, ami akár kétségbe is ejthetett volna, hogy 12-ig ebből tuti nem lesz baba, illetve hogy a mérések szerint lehet, hogy nagy lesz a babus és hiába csináljuk végig az egészet, nem fog kiférni és akkor csaszi. Oké, meghallgattam, de nem érdekelt, koncentráltam tovább a dolgomra. Nekem volt igazam. 10 óra előtt valamennyivel Gabi megkért, hogy feküdjek le, mert addig ültem az ágy tetején egy labdával a hátam mögött. Mostmár tudom, Ákos szívhangja miatt kellet lefeküdnöm, de szerencsére nem gond volt, hanem jöttek a tolófájások, arra reagált így. Amint ledőltem, a következő már toló volt. 2 próba nyomás és 4 éles után kicsi gátmetszéssel 10 óra 10 perckor megszületett Ákos. Az orvos épp odaért a második éles fájára, de csak azért, mert korábban a szívhangok miatt szóltak neki, hogy jöjjön. Nekem nem volt szükségem rá, nem hiányzott, nélküle is megszületett volna a baba.
A föld és az ég is összeborult azokra a percekre azt hiszem és felszabadult az az erő, amiről korábban csak olvastam. Fantasztikus és felemelő érzés volt, valami testen kívüli élmény. Olyan volt, mintha nem is én lettem volna az a gyermekét megszülő nő, hanem valaki egészen más belőlem, akivel eddig még sosem találkoztam. Az ős nő. Az, az a pillanat volt, amikor semmi olyat nem lehet tenni, ami az ember személyiségéből adódik, vagy tanult dolog, az jön és kész, nem lehet befolyásolni, de nem is kell, hanem szabadjára kell engedni, had teljesítse ki magát. Olyan, mint az orgazmus pillanata, csak sokkal hosszabban tartott. Hetekig a hatása alatt voltam... és még vagyok most is. A Bába naplóját olvasva, újra és újra előjön ez a hatás és azt hiszem igazán ezért sajnálom, hogy talán sosem fog újra gyermekem születni, mert nem érezhetem át ismét ezt az őserőt, ami továbbra meghatározó része lesz az életemnek.
Mert igen... kistesó kontra. :(((((