Visszaemlékezés

Tavaly ilyenkor 39 hetes és 2 napos terhes voltam. 4 napom volt vissza a kiírt időig, az együttlétünk és a peteérés alapján napra pontosan 6-án járt volna le a 40 hét.
Bár voltunk 4D-s UH-n és minden alkalommal amikor lehetett rákérdeztem a nemére, a mi kicsikénk már akkor sem volt egyszerű eset, így a 36. heti ultrahangon tudtam meg - én is láttam -, hogy kicsi fiú baba növekszik a pocakomban. A neve régesrég meg volt, Ákos lesz. Bár nagyon lányt szerettem volna, valahol mélyen mindig is tudtam, hogy fiam lesz, így egészen korán leszoktunk a "kispocok"-ozásról (mert a pocok nálunk a női nemhez tartozik ;P) és elkezdtem Ákosnak hívni a jövevényt. Némi virgonckodás után a 30. hét körül fordult be fejjel lefelé, de utána is hihetetlen, alien számba menő bulizásokat tartott odabenn. A végén is, nem lassult le, nem zavarta, hogy kevés a hely, ha kényelmetlen volt neki, akkor biza jó nagyokat rúgott belém. :) Nagyon szép hegyes, igazi fiús babalak nőtt rám előre, hátulról nemigen lehetett megmondani, hogy terhes vagyok. Szerettem kismama lenni, szerettem ezt a különleges állapotot és a szülés előtt siettettem és sajnáltam, hogy véget érjen ez az állapot és elkezdődjön valami más.
Ez a nap akkor úgy indult mint a többi. Reggeli kelés, autózás be Pécsre egyedül, 10 óra körül séta be a kórházba NST-re. Ákos egészen aktív volt az NST ideje alatt, még örültem is neki, hogy hamar szabadulunk. Az orvosom szabadságon volt, így az ügyeletes nézte meg a görbét és húzta a száját, hogy ez nem teljesen jó. A mozgások alatt esett a szívhang, határeset a dolog, de mivel vidéki vagyok, így nem mehetek haza, séta fel POSE-ra a szülészetre, nézzük meg az mit mutat. Felmentem, bekötötték, küldtem egy sms-t Norbinak, hogy nézzen rá a kocsira, mert lejár a parkoló idő és kezdjen izgulni. :) Ha jól emlékszem 2 órát feküdtem ott fenn, miközben gyenge kis fájásokat csinált az oxitocin, a hasamon meg végig rajta volt a CTG. Lett vagy egy kilóméternyi slájfni, amit a helyettes orvosom megnézett és azt mondta, hogy ez még mindig jó is meg nem is, menjek haza, de másnapra reggel megint POSE és hozzam a cuccom is, mert lehet hogy indítják. Huhh. Kicsit sok info volt így együtt. :) Kiballagtam a kocsihoz, ücsörögtem benne egy keveset, aztán miután kiderült, hogy Norbi nem tud hazavinni és az oxitocin keltette fájások is elmúltak, hazajöttem. Egész úton az járt a fejemben, hogy mi legyen... Indítást nem akartam, nem akartam végig a kórházban vajúdni, de féltem is a bábakoktéltól, mert mi van, ha mégsincs itt az idő én meg kikergetem az első szülöttemet a jó kis meleg otthonából. Legyőzve a lelkiismeret furdalásomat, úgy döntöttem, hogyha jönnie kell, akkor jöjjön a mi segítségünkkel, így az összecsomagolás után este 7-kor megittam a bábakoktélt, aztán tíz óra tájban szeretiztünk egy nagyot, ami után persze nem tudtam elaludni, így 11 körül lepett meg az álom manó. Mivel most 21 óra van, előrementem az eseményekben... Fél 1-1 körül ébredtem, hogy leért a koktél és sűrgősen WCre kell mennem... és akkor már jött is a magzatvíz, úgyhogy nyilvánvalóvá vált, hogy Ákos elindult hozzánk a nagy útra. Tiszta volt a víz, úgyhogy nem aggódtam, viszont az izgatottság és a 3 perces fájások miatt nem tudtam elaludni, így még írtam a lányoknak egy-egy üzenetet a Babanetre, illetve Monával smseztem még kicsit mielőtt szóltam Norbinak, hogy esemény van. Anno mikor Nóri bébi született, egy hirtelen, nem is tudom, ősanyai/ősnői sugallattól vezérelve egymásra akadtunk és én voltam "mellette" a kezdésnél. Most ő volt mellettem és olyan jó volt, hogy van valaki aki tudja, hogy minek a kapujában állunk és ugyanolyan csodaként élte meg az egészet, mint amilyen csodaként vártam én is. Mély, megmagyarázhatatlan dolog ez, amit talán kevés ember, kevés nő ért, mert nem kézzel fogható. Ez egy érzés, egy közös lelki rezgés ami néhányunkban megvan, Monával azt hiszem a szüléseink alkalmával szabadult fel egymás felé. Mona, bár sosem köszöntem meg, de nagyon sokat jelentett az a pár szó Tőled akkor! ;)
Nekem a szülés is ilyen lelki kinyílás volt. Egy mélyről jövő és minden fájdalmával együtt is az egekig repítő, az életemet örökre meghatározó esemény, ami olyan spirituális élményt nyújtott, amilyet addig sosem tapasztaltam. Néhány kiadós szeretkezés tud valami hasonló testen kívüli élményt nyújtani, amikor külön válik a tudatos én és az ősi ösztönlény, de közel sem ilyen mélyen és kitörölhetetlenül. Hetekig nem tértem magamhoz utána a hatástól és bármikor újra csinálnám.

Holnap egy csodálatos szülés vár még rám, úgyhogy ideje aludni egyet. :) Folyt. köv. képekkel.