Panasz áradat

Panaszkodni fogok. Tele a törpöm a családunkkal.

- Miért van az, hogy az Ákos utónevű közös gyermekünkre csak és kizárólag nekem kell felügyelnem?
- Miért nem kaphatnak az anyák szabadnapot?
- Az anyáknak miért nincs hétvége, szabadság, nyári szünet? Nem munka amit csinálunk?
- Miért én vagyok az egyetlen aki ugrik a gyermek nyafogására?
- Miért csak én érzem azt, hogy ő fontosabb az adott kitalált szabadidős programomnál, házimunkámnál?
- Miért csak én tervezem úgy a napomat, hogy minden fontos dolog alvás időben, vagy az esti lefekvés után intéződjék?
- Miért csak nekem fontos, hogy meghatározó része legyek a fiam életének, hogy úgy nőjön fel, hogy a gyermekkorától szorosan kötődik hozzám, emlékei vannak a közösen csinált dolgokról?
- Miért csak nekem nem nyűg ha nehezen alszik el, nem eszik rendesen, vagy bekakilt?
- Én miért nem kapok hülyét attól ha szétpakol, játszik, egyszerűen csak úgy viselkedik mint egy gyerek?
Miért, miért és miért?

Sírni tudnék, zokogni.
Itthon van a család, Norbi és Kata is. Két hétig Norbi itthon lesz és naivul azt hittem, hogy ez azt fogja jelenteni hogy a rég tervezett dolgaimra, amik valami miatt halasztódtak, lesz időm. Hát nem. Kata segít, Kata játszik a tesóval, de Kata nem szórakoztató központ, nem szülő, hogy egész nap foglalkozzék a sarjadékkal. Ez nem az ő dolga, nem bébiszitterként van itt. Nyilván ő is néha csinál olyat ami miatt feszült vagyok, de neki könnyen megbocsátok, hiszen honnan kéne neki tudni, hogy amég Ákos alszik, addig nem sétálunk be a szobába matatni, mert felébred, vagy az esti altatás alatt ne akarjon már elővakarni valamit a táska aljából, hanem ezt előtte kellett volna. Mindegy.
Napok (hetek) óta gyűlik a feszültség. Sok minden miatt. Azok miatt amik fentebb olvashatók és a kistesó ügy miatt. Iszonyú pipa és elkeseredett vagyok. Elkeseredett mert minden a nyakamba szakadt, Norbi nem segít, eszébe sem jut hogy segítsen, és ha megkérem, akkor is a kényszer miatt csinálja amit kell. Elkeseredett, mert a társam, a szerelmem nem veszi észre a keserűségemet, pedig csak a fejem nem világít már tőle. Vagy nem is, észrevette, de elkönyvelte hogy hülye vagyok -hisztis picsa tán- aztán ennyi. Nem beszélünk. Én sem, meguntam már, hogy mindig én kezdeményezek, elmondom a panasz áradatomat, aztán nem jön rá válasz. Megbántódik, rosszul érinti, de nem beszéljük meg. Bennem meg őröl a malom, hol hangosabban, hol csendesebben, de rágom magam.
Ez így zűrzagyva, kezdem elölről.
Szóval van az, hogy én szeretnék még kistesót, Norbi nem. Aztán van az is, hogy Norbi napi szinten türelmetlen Ákossal, kiabál vele, feszültködik, olyan dolgokon is amik szerintem említésre sem érdemesek. Ákos a majd 1 éve során soha semmit nem tört el, nem rontott el (a konyhai csörgő óra kivételében a napokban, de az sem gond, mert van belőle másik), mégis mindig megy az "ezt ne csináld, azt ne csináld". Gyakorlatilag eljutunk néha oda, hogy Apuka szerint leginkább semmit sem kéne csinálni, a sarokban csendben játszáson kívül, ami ugye egy ekkora gyereknek - illetve az enyémnek - nem jellemző tulajdonsága. Nemes egyszerűséggel gyerek, aki mindent ki szeretne próbálni és szerintem sok mindent meg is kell neki engedni próbálni, mert abból tanul. Én csak az olyan dolgokat tiltom szigorúan amik rá nézve veszélyesek, illetve komoly anyagi kárt okoz. Van belőlük jó pár, pedig a lakásunk elég bababarát, de azért annyi nem, hogy állandóan azt kelljen hangoztatnom, hogy "nem". Vannak nekünk is összetűzéseink a csemetével, van hogy én is kiabálok vele, de heti szinten meg tudnám számolni egy kezemen, hogy ez mennyi. Nem, nem vagyok tökéletes, szó sincs róla. Vannak nálam sokkal jobb anyák. Ezt a feszültködést Norbi részéről viszont őrült nehezen viselem, pláne hogy totál hülyeség az egész. Az egyik akit szeretek bántja azt, akit kategóriákkal jobban, összehasonlíthatatlanul másként szeretek, én meg állok középen és világgá menekülnék. Tényleg, néha fognám a gyereket és elvinném, mert erre nekem nincs szükségem. Nem értem a feszültség okát. Ákos tényleg néha sok, de annyiszor nem, hogy kalodába kelljen zárni érte. Vagy tényleg az van, amit Norbi hangoztat amikor a kistesó szóba kerül, hogy leginkább azért nem akarja, mert öregszik és nincs türelme már a gyerekekhez, vagy nekem akarja extrán demonstrálni mindezt, hogy még véletlenül se jusson eszembe a kistesó gondolata. Akármi a szándék, az eredmény meg van, a kistesót a szívem egyik hátsó kamrájába zártam, a majdani dolgok mellé, de immár egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ettől a férfitől szeretnék még gyereket.
Az én gyerekemnek, Ákosnak sem, ne legyen ilyen apja. Nekem nem volt, nem volt velünk, sosem volt rendezett apa képem, nem tudhatom hogy milyen a jó apa, de nem ilyen, ez biztos. A mai dolgok csak tetézték ezt az egészet. Ákos délutánra megunta, hogy mindketten egymástól függetlenül a saját dolgunkat intézzük, Kata is tévét nézett, ezért a Babucka nekiállt nyüszíteni. Jött, átkarolta a lábam, néha gyengéden beleharapott egyet (imádom!), hogy jó lenne ha már vele is foglalkoznánk. Kis naivul azt hittem, hogy a nyüszítést majd Norbi is észreveszi, átviszi Ákost a szobájába játszani, mertmivel az apáknak is dolga ez, nem csak az anyáknak, de tévedtem. Elég sokáig hallgattuk közösen mindezt, aztán ahogy szokott lenni, én nem bírtam már tovább, hogy kínozzuk a gyermeket, így felvettem. Demonstrálásként, hogy neki is kéne tenni valamit, odaültettem az ölébe Ákost. Még meg sem fordultam, hogy eljövök a gépétől, már jött is a kérdés, hogy "nem tudnád megvárni amég végzek a dolgommal?" vagy valami ilyesmi. Itt durrant el az agyam végleg. Hogy én nem tudom megvárni, aki a kis Törpe életének kb. 350 napjából 340-et 24 órában vele töltöttem?! Hát igen, én nem tudom megvárni és a gyerek sem tudja megvárni, ugyanis ha neki igénye van a foglalkozásra - és egész nap nem foglalkoztunk vele - akkor biza játszani kell vele, semmi sem lehet fontosabb. Mellesleg a nagyon fontos dolog is inkább csak neki volt fontos, se tér, se időbeli korlátja nem lett volna ha mondjuk 1 óra múlva fejezi be. Nem szóltam egy szót sem, kivettem a kezéből Ákost és kijöttünk a szobájából. Addig-addig húzta a fontos dolgát, még végül én fürdettem is, illetve etetni is neki álltam, de addigra odaért és belapátolta Ákos fejébe a pohár kefírt. Bejöttek a szobába, visszaült a géphez. Gyereket lerak, aztán ennyi, azóta is ott ül. Iszonyúan dühös vagyok, de inkább leharapom a nyelvem és nem szólok. Én, akinek alapelve, hogy mindent meg kell beszélni......
Csalódott vagyok, mert hajdanán, a szerelmünk elején én egy olyan férfit ismertem meg, aki imádja a gyerekeket. Komolyan, a teherbeesési nehézséges időszakunkban néha komolyan bántott Norbi nyilvánvaló nyitottsága a kicsi gyerekek felé. Nézte őket az áruházakban, integetett nekik, mindig mindenhol felfedezett valami aranyos babát. Igyekeztem ez miatt akkor nem neheztelni, hiszen nem tudhatta, hogy éppen mi van a lelkemben amiatt, hogy nekünk nem sikerül a baba. Soha! nem gondoltam volna, hogy a közössel majd így fog viselkedni. Nem árultunk sosem egymásnak zsákbamacskát, nem is lehetett, nem jutottunk volna el idáig, ha így teszünk. Lenyeltem elfogadtam a múltját, hogy ez befolyásolni fogja a jelenünket, de ezt nem tudom bevenni. Ott volt a születésénél, mellettem volt. Oké, elfogadtam, bár akkor nem tudtam ezt hova tenni, hogy amég csöpp volt, nem tudott vele foglalkozni. De mostmár nem kicsi, okosodik, tanul, érdekli a világ. Bármi program neki, hiszen minden új, mindent ki kell próbálni. Nem nehéz az érdeklődését felkelteni, az is játék, ha csak ott ül mellette és kommentálja a játékos doboz kipakolását......
Lányok, valaki adjon tanácsot! Mit csináljak? Kiabáljak, dilizzek, vagy hagyjam a fenébe az egészet?
A végletek embere vagyok, a hirtelen cselekvős fajtából, szeretek elmenni a falig minden élethelyzetben. Most már nincs messze a fal... Dühít, elszomorít, hogy ide jutottunk, hogy a rossz felé tartunk, hogy erről kell írnom, hogy ürességet kell éreznem azzal kapcsolatban akit imádtam. Tényleg elmúlik a szerelem? Mérgezzük a kapcsolatunkat, de csak én egyedül nem tudom megmenteni. Várnám az őszinte véleményeteket!
Nem akarok így elmenni nyaralni, meg kéne ezt beszélnünk........

Mai napi öröm:
Ákos bébé többször szándékosan kimondta, hogy "szisza" (cica). Gyakorolta a sziszegést rendesen, de mostmár nem csak "ci" van, hanem gyakran mellé kerül a "ca" is. :D
Anyooo diavetítős ötlete nagyon foglalkoztat. Kéne nekünk is beszerezni hozzá mindenfélét!