Karácsony

Köszönöm lányok!

Hát miután a 23-át átbőgtem, már nem maradt semmi sírnivalóm 24-ére. Kichateltem magam anyuval, jó volt elmondani a bánatom, aztán megnyugodtam. Hogy mi volt? Az, hogy gyakorlatilag egész héten, de előtte is, Norbi akárhányszor hazatért a napi munka után mindig beleköt valamibe. Hogy miért adtam oda Ákosnak a fotóalbumát (a saját baba képei vannak benne), vagy miért vette el a gyerek a távirányítót, vagy miért ez vagy az... Mert én mindent megengedek neki és azért ilyen rossz ez a gyerek, mindig az örökös lemez. És lányok, nem tudjátok elképzelni, hogy mennyire tele van már ezzel a puttonyom! Minimális időt tölt itthon, akkor sem foglalkozik Ákossal, általában a saját kis dolgaival prücsmörög aztán este lesz és alszunk, az ég világon semmit sem csinál itthoni munkát, akkor ne jöjjön nekem azzal, hogy mi mindent csináljak másként... 23-án is ez volt. Hazajött jó kedvűen, mi is úgy vártuk, délután elpanaszoltam neki, hogy mennyi mindent kell még itthon csinálni, hogy rendben legyen a ház, úgyhogy nagy buzgóan nekiállt elővenni a porszívót. Itt aztán történt valami, észrevette hogy Ákos a fotóalbumot nézte napköznen és eldurrant az agya és jött a "Te mindent megengedsz neki" szöveg, meg hogy már megkért brre meg arra, hogy ne engedjem. Egész héten ezzel piszkált, úgyhogy én sem kíméltem meg a válaszommal, úgyhogy segítés helyett szépen leült a számítógépe elé és fel sem kelt onnan, csak lefeküdni. Én szépen felporszívóztam, letörölgettem sarkamban Ákossal, aztán végighallgattam, hogy ordít a gyerek a szobából kizárva amég feldíszítettem a karácsonyfát, úgyhogy pont tele volt a fejem mindennel. Norbi nem szólt, nem kérdezte meg miért sírok mint a záporeső, nem vette el tőlem Ákost, hogy legalább annyival könnyebb legyen. Ha másnap nem karácsony lett volna, most biztos összecuccolok pár napra és elhúzunk Ákossal, ahogy azt múlt héten vasárnap már elterveztem egy kemény ordítozás után (akkor a hó volt az akadálya a menésnek).
Amit eldöntöttem ezek után: 1. nem hagyom el, mert ez nem a megoldás, de valami megoldást kell találni, mert ez így szar, 2. elmondom az anyósoméknak is hogy mi a helyzet, nem esek abba a hibába, mint Norbi anno, hogy kívülről látszik a boldog máz, aztán egyszercsak azzal szembesül a család, hogy válás van.
Ami nagyon dühít és elkeserít az az, hogy idáig jutottunk. A világot a négy sarkaiból kiborító hatalmas nagy szerelem ide jutott, hogy ordítozunk egymással, ha nem kiabálunk, akkor valamelyikünk hallgat és nyel és nekem azon kell gondolkoznom, hogy hogy fogom ezt tovább csinálni. Haragszom és nem tudom megbocsátani, hogy az általam oly nagyon várt baba mégiscsak közénk áll, pedig most aztán tényleg igazán boldogok lehetnénk. Én, úgy érzem, megtettem mindent, hogy a tőlem kért részt (szex továbbra is rendesen a gyerek születése után) maradéktalanul teljesítettem és mégis ez van. Nem is tudom mit kéne tenni Norbinak, hogy ezt el tudjam felejteni. Nagy vonalakban ez van. Fáradtak vagyunk, feszültek, problémákkal tele és öljük egymást, hogy még nehezebb legyen.

Karácsony:
Nem ez volt az évszázad karácsonya, sok minden miatt. Igazán csak azok az ajándékok sikerültek jól, amiket mi és amiket anyuék vettek nekünk. Anyósomék, sógórnőmék és apukámék nem kérdezték meg mit szeretnénk -beleértve hogy Kata mire vágyik- (pedig lett volna olyan amit az elérhető katerógiában szerettünk volna), nem is találták el igazán a szívünk vágyát. Kaptunk egy csomó apróságot, bizbaszt.
Ákos viszont fantasztikusan viselkedett. Nem kapott rengeteg és hatalmas ajándékokat, viszont mindennek annyira, de annyira örült. Szenteste egész este fel-le mászott az új székeiről (két széket kapott anyuéktól asztallal), pakolászta össze-vissza a zsírkrétákat, rajzolt a kirakott papírra, hozzá sem kellett szólni, úgy eljátszott egyedül. Csak álltunk és néztük, hogy milyen aranyos. Másik két nap is ugyanez volt, a kapott játékkal játszott vég nélkül. Nem zavarta a nyüzsi, a hangzavar, hogy nem tudott rendesen pihenni, csak jött-ment, mosolygott, osztotta számolatlanul a puszikat és elbűvölt mindenkit. Az apósom ismét elmondta és nekem ez hatalmas elismerés, hogy Ákos milyen okos és különleges kisbaba és látszik nagyon rajta, hogy milyen sokat foglalkozok vele. (Görbe tükör a saját lányának, mert náluk ez nem így van a gyerekekkel.) Tegnapra ettől a folyamatos menéstől és nyüzsitől én totál kipurcantam, este 6-kor ülve el tudtam volna aludni. Ákuc ott maradt tegnap anyuéknál, akik most jól kibabázzák magukat, mi meg kétlábas láblógatunk és az ég világon semmit sem csinálunk az új évig.

Most minden rendben itthon, már amennyire ilyen dolgokkal a hátunk mögött rendben lehet. Beszélgetnünk kell. Valamikor.